A "káptalan" valóban fosztóképzős alak, eredetileg arra helyre (irattárra) vonatkozott, ahol minden megtalálható, majd személyre vonatkozva is meghonosodott, mégpedig épp a korlátlan tárház jelentésből kiindulva. Lásd:

"Hányszor mondjuk: "A fejem nem káptalan!" Pedig végső soron bizony csak az! Ugyanis a káptalan a latin caput, capitis szó származéka, ez pedig 'fej, fő' jelentésű. E latin szóból is több más származik.

Caput szóval jelölték már az ókorban a hosszabb prózai szöveg fejezeteit. A capitulum e főnév származéka, jelentése 'kis fej, fejezet' Az egyházi latinban ez utóbbi jelentés akkor alakult ki, amikor a püspök elnökletével összegyűlt papság előtt egy kis fejezetet (capitulum) olvastak fel a szabályzatból a gyűlés megkezdése előtt. A capitulum e szokásból lassan-lassan az 'egyházi gyűlés' jelentést vette fel, később pedig a püspök tanácsadó testületét nevezték így. Ennek magyarosított alakja a káptalan. Mivel évszázadokon keresztül a káptalanok hiteles helyek (a mai közjegyzői hivatalokhoz hasonlók) is voltak, itt gyűjtötték, őrizték a hivatalos iratokat, feljegyzéseket. Sokszor a magánemberek is a káptalan őrizetére bízták féltett okmányaikat, hogy elemi csapásoktól, háborúktól biztonságban tudják. A káptalan ezek kezelésével, őrzésével megbízott kanonokját is káptalannak nevezték, ő tudott az iratok alapján minden érdeklődőnek válaszolni. Innen a fejezet elején említett mondás."